2013.02.27

Az érzelmeim zavarosak és kuszák.Nem tudom eldönteni,hogy jól érzem e magam vagy sem.Valami új és valami régi keveredik és nem tudom,hogy ez jó e vagy sem.Mondhatni Vavyan Fable idézeteivel élve:,,Nem tudok semmit"!Félek,aggódók,nevetek s mosolygok.Vagyok és élek.De milyen érzések kavarognak bennem?És miért?Ismételt kérdések halmaza..El fog ez valaha múlni..Meg fog valaha szűnni a kérés vagy örökre a lényemmé válik????

2013.02.23.

Ma szokatlan üdeséggel ébredtem.Az álmom zavaros volt de ez sem gyakorolt hatást rám.Mintha kicseréltek volna.Ritka pillanatok egyike,hogy én jóérzéssel kelek fel.A mai nap is egy ilyen pillanat.Amit megragadok :)Valami megváltozott...Valami más lett..A hozzáállás...A képzelet..Minden.A fájdalmaimból építek várat..ÉS ez nekem jó?Jobb mint amit az ember valaha el tud képzelni :) Aki annyi mindent átélt már életében tudja miről beszélek.Feladtam százszor.Küzdöttem és küzdök is az életben maradásért.De ez jó.Ezáltal olyanná válok amilyenné mindig is akartam.Ami talán mindig is voltam.Az öcsém hiánya keltett fájdalomból erősebbé válok.Mondhatni hagyom hogy a fájdalom erősebbé tegyen.Ez miért jó?Mert ezáltal az leszek..Az vagyok...Akit SOHA senki nem tud megtiporni :)

2013.02.11

Nem tudom.Nem tudom elengedni.A legjobb barátom.Mindig ott volt mellettem.Vigyázott rám és fogta a kezem.Sírhattam a vállán. Lehettem seggfej ő ott volt.Most még is arra kér engedjem el.Miért kér mindenki arra amit nem tudok teljesíteni?Miért akarja mindenki,hogy engedjem el?Ennyire nem ismernek?Ennyire nem vagyok lényeges?Mi lesz ha túl késő?Akkor mit tegyek.Csak álljak bambán mint egykor mikor Adam magamra hagyott mondván,hogy ne szegjem meg azt az ígértem,hogy nem könyörgök?De mi van akkor ha én ezt már nem bírom?Miért zúdul minden egyszerre a nyakamra és miért kéri mindenki,hogy felejtsem el a múltat?Azt hiszitek könnyű.De nem nem megy.Elveszítettem az unoka hugom a barátnőm Gittát az öcsémet a bátyámat és Adamot.Most pedig,jön Sanyi.Azt mondta egyszer nekem valaki(vagy csak én),hogy az ember szívós csótány.Mindent elvisel.De mi van ha már neki sem megy.Végül is ha levágod a csótány fejét egy két napig még él.De azután...Hogy birkózzak meg valamivel ami betölti az életem.Ami rám telepszik és élni sem hagy?még is hogy.....

2013.02.11

Szerettem volna írni.Nem tudom miért és mit de írni akartam.Most is olyan üres minden.De nem úgy mint régen.Nem a tudatlanság állapotában vagyok.Mondhatni megvilágosodtam.Érzelmileg.Lelkileg.Azt hiszem...Bár ha meg kellene magyaráznom nem menne.Úgy érzem kezd eltűnni valami.Valami ami részemmé vált az idők során.Valami megfoghatatlan.És ez aggaszt.Tudni akarom mi az,és miért tűnik el.Tudni akarom az események,történések okát.Mélyebbre akarok ásni mint valaha.Látni akarom azt amit eddig még soha.De hogyan???

2013.02.06

Szerintem tudod milyen érzés ha azt mondom fáj.Nem csak fizikailag érzelmileg is.Itt ülve e gép előtt felhúzott lábakkal.Mint. egy rossz depressziós.Eközben a fejed majd szét robban a gondolatok tömkelegétől és te sírsz.Sírsz mert fogalmad sincs ,hogy az a fájdalom amit érzel mekkora erővel bír.Hogy mire vagy miatta képes.Közben zenét hallgatsz.Az ütemek és a szavak eltompulnak nem érzékelsz semmit.Csak azt tudod,hogy fáj és a sírást nem tudod abba hagyni.Nem akarsz tovább lépni mert tudod,hogy nem vagy rá képes.Nem akarsz élni mert tudod,hogy sohasem éltél.Nem akarsz semmit.Nem vágysz másra csak a halálra.A nikotin.Mámorító lehetne de nem az.Már az sem ad menedéket.Nem nyújt támaszt semmi.Segítenének rajtad de nem hagyod.Miért?Mert tudod,hogy nem fog menni.Tovább már nem tudsz megküzdeni saját magaddal.

2013.02.05.

Emlékek telepszenek rám sötét árnyként,

a tükörbe nézek se legszívesebben hánynék.

Undorodom magamtól s attól amit látok,

körbenézek,s látom körülöttem álltok.

Akár egy kihűlt tetem felett,

üres tekintetembe kezetek beleremeg.

Majd felébredek,s látom csak álom volt...

A tükör még mindig összetörve,

kezemről a vért letörölve,

bámulok a képre mely egyszer csak rám kacsint,

pengét mutatva "táncra,, int.

Szememmel követem a penge mozgását,

karom egyszer csak átveszi ritmusát.

Majd eggyé válunk:a penge és én,

mondhatni két töredék,egy egységgé.

Hallom a bőr apró ,,sercegését",

majd vérben ázva lelkem végső elvesztését.

,,Miért nézel?Nézem,hogy szeded össze magad..."

Szeretném.Annyira szeretném,hogy menjen.Hogy akarjam tovább..De már nem megy.Egyszerűen nem látom értelmét bármit is tenni.Nem hiszem én tudom,hogy nincs miből merítenem.Persze vannak dolgok,melyek jól esnek.De ez nem jelenti azt,hogy megváltozik a múlt.Minden amit átéltél és élsz is.Minden itt van a fejedben.18 év.18 év gondolatai emlékei nap mint nap kegyetlen fejfájást okozva.Minden képlékeny rengeteg szál de csak egyetlen kiinduló pont van .Saját magad.Tudod mit tehetnél,hogy megszűnjön.DE tisztában vagy az ötlet baromságával.Egyszerűen csak nem látsz kiutat.De nem is akarsz.Meguntad a harcot.S eközben mindenki azt hiszi tudod mit érez.Lószart.Fogalmatok sincs mi ez az egész.Csak látjátok,hogy nem úgy viselkedem ahogyan eddig.De,hogy mi a valóság.Arról fogalmatok sincs.Bárcsak egyetlen egy napra éreznétek és látnátok amit én.Ezzel a kikurt erős fejfájással megspékelve.Talán de még akkor is csak talán..Értenétek.De mindegy is...Majd el múlik.Vagy nem.....

2013.02.03

Amikor már a foltok is elhalványulnak.Mikor már a sötétség nem csak ürességet és és megnyugvást ad.Akkor jössz rá.Elvesztél.Elértem a tűrőképességem határára.Innen már nincs kiút.Rosszul vagyok.Nem csak lelkileg.Egészségügyileg is.Nem nem Adam tett rosszat. Adam jó volt.Azt hiszem.Ez valami sokkalta erősebb.Más.A valóság.Ami ellen nem tehetsz semmit.Mikor rádöbbensz,hogy gyermekkorod óra selejt vagy.Mikor tudatosul benned,hogy vége.Nincs tovább.Már nem bírod a terhelést.Akkor jössz rá ELVESZTÉL.Ezt hallod.Látod érzed.Remegsz.Fázol.Émelyegsz és rosszul vagy.Egyedül akarsz lenni.Nem bírod mások közelségét.Elviselhetetlen fájdalommal jár járni.Mozogni.Levegőt venni és élni.Elviselhetetlen a hiány a magyány és felerősödik a kétségbeesés.Mikor rájössz.Egyedül maradtál és mind ezt magadnak köszönheted..Rájössz.ELVESZTÉL...