Az én hangszerem:
Az eszme miben hittem romokban hever,
s az a kar többé már nem emel.
Nem szól többé közös dallam,
a gitárszóló örökre elhallgat.
Én sírva búcsúzom a tabok ütemétől,
a mellkasom takarta lüktetéstől.
De ennyi volt nincs tovább,
csak az emlék maradt és semmi más.
A hangszer némán hallgat,
aki játszott a színpadról a végtelenbe ballag.
Ezzel maga mögött hagyva az érzést,
s egy örök kérdést.Miért?
A gitár minden lépésére várja a választ,
de a színpad csak ürességet áraszt.
Ekkor döbben rá,hogy többé már nem szól a dal,
mert az érzés mi akkor élt,örökre elhalt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése